Kárpáti Péter Szörprájzparti című drámája nyomán: Engedjki!

Szóval van ez a dolog a döntéshozatal körül… Ez érdekelt minket igazán. A választás kényszere… Ami egész egyszerűen behálózza az életünket. Sőt, egyesek szerint ez tesz minket emberré… Mármint annak felismerése, hogy két előttünk heverő dolog nem egyforma, és az egyikre nagyobb szükségünk van, mint a másikra. Mert tegyük fel, hogy csak egyszer élünk, és ez olyan helyzet, hogy: vagy egyik, vagy másik. Tegyük fel, hogy nem tárgyiasult dolgok, hanem számunkra fontos személyek között kell választanunk. És képzeljük el mindehhez, hogy jelen történetünk hőse akut döntésképtelenségben szenved, ráadásul valahogy az elmúlás gondolata is az átlagnál jobban foglalkoztatja…

És ha már ilyen pazar a fantáziánk, akkor most próbáljuk meg elképzelni azt is, hogy ez a téma nem egy száraz, nagy megfejtésekkel teletűzdelt, filozofikus tanmese, hanem szórakoztató és elgondolkoztató előadásként tárul elénk. Egy olyan világban, ahol a szépirodalmi olvasmányélmények - mint mondjuk a Peer Gynt - álomképekben elevenednek meg. A szmokingos medvesajt figura élet és halál ura. Ahol a magasabb szférák olyan aktívak a földön, mint hajdan az Olümposzi istenek. És ahol olykor nézőként vagyunk jelen, olykor meglepetéspartin lapítunk a sötétben, az ünnepeltre várva… Na és akkor ki enged ki kit? Egyáltalán honnan és miért? Sör mellett utána szívesen beszélgetünk róla. Soproni vagy Borsodi?